személyes történet címke

Amit ebben a pár napban átélek, nincsenek rá szavak. Nincsenek rá szavak, mert olyan mélységekben fedezem fel a létezést önmagamon keresztül, mint még soha. 

Eszméletlen felszabadító mikor megérzed, milyen a határtalanság, milyen felszabadultan örjöngeni, amikor a légzés által teljesen új állapotokba kerülsz, amikor kapcsolódsz önmagaddal és ezáltal másokkal is. Amikor megérzed minden sejtedben mi is a szeretet... és nem érted miért tudsz még mindig nem szeretetből élni. 

Valódi tanulás?!

Tegnap véget ért egy újabb korszak az életemben. Másfél év, amíg az élet újra összehozott több hasonló érdeklődésű emberrel egy körbe, egy csoportba, egy mandalába. Ez a kör most véget ért, feloszlott. Elvégeztük a 300 órás jógaoktatói továbbképzést kedves jóga otthonomban a Yogawerkstattban.

Az elmùlt 1,5-2 évben újra erősen foglakoztatni kezdett az a kérdés, hogy mi is az amit valóban csinálni szeretnék? Mi van jelen az életemben, ami valóban a szív térből jön és mi jön kivülről? Ki is az az autentikus én ott mélyen bennem?

Életmódot változtatni nagy kihívás. Sokan érzik, hogy szükséges lenne, de hiányzik a motiváció, kitartás. Túl nagy kényelemben élünk, amiből nehéz kimozdulni. Szerintem ezért szerencsés!! (bizony szerencsés és nem sajnálni kell) az, akinek jelez a teste különféle érzékenységekkel. Sokan csak így tudnak változtatni. Én is így lettem tudatosabb és tájékozottabb, ami az étkezést érinti ;). 

A héten ez a második reggelünk, hogy a reggeli meditációmat pár perc után abba kell hagynom, mert hív egy kis hang. Elég kora van még, gondolom. Hátha visszaalszik, megyek reménykedve. De ő sajnos máshogy gondolta. Szóval elengedem gyorsan a reggeli ülést.

Közgáz egyetemre jártam, dolgoztam, buliztam, aerobikoztam, futottam, egyszóval duracel nyusziként pörögtem folyton :). Mondták is rám. A koleszban tartott egyszer egy ismerősöm jóga órát. Lementünk, kipróbáltuk. 2005öt írhattunk, voltam talán 22 éves és annyi maradt meg, hogy megállapítottam, hogy jó merev vagyok. És hogy jó volt de azért ez túl nyugis.

Még gyermekeim születése előtt ràszoktam a szinte mindennapos jógázásra. Így utólag, akkoriban nagyon könnyü dolgom volt.

Nekem inkább az utolsó. A jobb csuklóm lassan 15 éve, hogy "elromlott". Mikor elkezdtem jógázni még a fekvőtámaszt sem tudtam tenyéren megcsinálni (sokáig ökölben gyakoroltam). Aztán az évek során hol tudtam terhelni, hol nem. Így kialakult a fejemben is egy védő mechanizmus, ami folyton óvna attól, hogy terheljem a csuklóm. Most már ez inkább hátrány, mivel a csuklóm egyre "jobb" és már nem kellene úgy félnem a terheléstől. Ezért nekem ez a póz ma mindenképpen egy nagy lépés! Nem is fizikailag, hanem a fejemben!