Még gyermekeim születése előtt ràszoktam a szinte mindennapos jógázásra. Így utólag, akkoriban nagyon könnyü dolgom volt. Elég volt munka előtt korán felkelnem és ráállnom a matracra. Vagy elmenni egy vezetett órára este. Kevés külső tényező zavarta meg ezt a rendszert. Igazándiból csak a belső elszántságom, akaraterőm és kitartásom számított.

Mióta kis gyerekeim vannak ez gyökeresen megváltozott. Az egy dolog, hogy az átalvatlan éjszakák miatt kevesebb az energia, erő, kitartás. De ezek mellé jön, hogy nem lehet tervezni, nem tudod mennyit alszik a gyerek, mikor betegszik le és marad otthon napokig. Ez az életmód megtanított elengedni az akarást, megtanított elfogadni azt, ami van, amit aznap kapok. Van, hogy 10 perc jóga után, mikor érzem, hogy most pedig ott az erő, épp szuperul megy, benne vagy, kikapcsoltál végre.... és akkor megszólal a babyphone és ennyi volt. Ilyenkor elgondolkodom, hogy lehet ez nagyobb jógás teljesítmény, ezt így egy mosollyal elfogadni és elengedni az akarást, a ragaszkodást a gyakorláshoz, mintha lenyomnám az ashtanga teljes első sorozatot.

Tegnap "csak" savasanára nem jutott már időm, mert megint megszólalt a kishang.