A héten ez a második reggelünk, hogy a reggeli meditációmat pár perc után abba kell hagynom, mert hív egy kis hang. Elég kora van még, gondolom. Hátha visszaalszik, megyek reménykedve. De ő sajnos máshogy gondolta. Szóval elengedem gyorsan a reggeli ülést.

Majd kiérünk a nappaliba, leülünk. Kislányom rám hatja a fejét, elhelyezkedik és alszik tovább. Úgy látszik csak az ágyával volt gondja, nem az alvással. Elhelyezkedem, ez tovább fog tartani gondolom. Eleinte még kényelmes is. Aztán pár perc és elkezd fájni mindenem. Tisztára mint a yin jóga. De ha mozgok felébred. Mit csinál egy anya ilyenkor? Hát úgy marad. Tűri, ha kényelmetlen, tűri hogy itt ma nem lesz anyának meditáció a szó szoros értelmében.
Anya marad, kislány alszik. Ekkor leesik, hogy ennél jobb pillanat nem is lehetne meditálni. Lehet, hogy nem egyenes a hátam, de bőven vannak testi érzetek amikkel együtt tudok lélegezni vagy kislányom légzését hallgatni. Hallgatni és érezni azt ami éppen zajlik.

Így történt, hogy a reggeli ülésem egy kicsit szokatlan módon zajlott. Dehát mikor is van úgy hogy tökéletes minden körülmény ahhoz hogy jógázz vagy meditálj? Nem sokszor...

Csodás nap kezdést nektek is!