Ritkán beszélek az órák utáni relaxáció közben. Ashtanga után savasanában inkább csendben szoktunk időzni. De vannak alkalmak, amikor jönnek a szavak. Nem készülök rájuk, nem tervezem elöre. Egyszerűen ott vannak én pedig kimondom.

Így volt tegnap is. Beszéltem a HÁLÁRÓL. Arról, hogy milyen hálásak lehetünk azért, hogy van két karunk, lábunk (ez például harcos 2es póz közben jött fel, hogy annak ellenére, hogy milyen nehéz tartani a karod, inkább légy hálás, amiért van 2 karod, amit érzel és kinyújthatsz). Hogy hálásak lehetünk, mert tiszta levegőt tudunk belélegezni, mert ivóvíz folyik a csapból, mert esik az eső és kisüt a nap... hogy van akit szerethetünk és van aki szeret minket.

Egy külön kis CSODA mindegyikünk! Vegyük észre magunkban ezt újra. Hisz gyerekként tudja mindenki, de sajnos útközben könnyen elfelejtjük, elfelejtetik velünk.

SZERESD MAGAD, úgy ahogy vagy! Akkor is, ha olyat teszel, amit utána megbánsz. Akkor is, amikor mérges vagy, épp irigykedsz vagy féltékeny vagy. Fogadd el magad minden pillanatban! Az érzések jönnek, mennek és cseppet sem változtatnak azon, hogy legbelül mindegyikünk egy szeretni való csoda! 💜

 

2017es szösszenetem 💜 de ma újra eszembe jutott...

Hálát adok azért mert van egy dacoló gyermekem, ki minden reggel türelemre nevel.

Hálát érzek, mert szerethetek es mert gyermekeim szeméből minden nap árad a szeretet.

Hálát adok mert érzem testem, érzem ahogy lélegzem és ahogy a levegő átjár engem.

Hálát adok azokért a pillanatokért, amikor igazan éltem, es várom, hogy ez a csoda újra megtörténjen.

Hálát adok azért mert céljaim vannak es hálát adok amiért van bennem erő, hogy ezeket végrehajtsam.

Hálát adok azert mert vagyok aki vagyok.... és ez így van jól.

Hálát adok ezert a percért, hogy egész lényemmel hálát éreztem én.

#breathesmilelove