Habár nem mindig kerülheted el a nehéz helyzeteket, de mindig tudsz változtatni a szenvedésed mértéken azzal ,hogy hogyan reagálsz a szituációra. (Dalai Lama XIV, The Art of Happiness)
A jóga szútrában, hasonlóan Buddha tanításához (a 4 nemes igazság és a nemes nyolcrétű út) leírták azt az utat, amivel megszabadíthatod magad a szenvedésed okozóitól.
Buddha tanítása szerint:
1. Sarvam duhkham: minden szenvedés, az emberi élet szenvedésteli
2. A szenvedés oka az emberi tudatlanság és az ebböl eredő önzés és vágyakozás
3. Van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni a szenvedéstöl
4. A megszabaduláshoz a nemes nyolcrétü ösvény vezet (helyes szemlélet, helyes gondolkodás, helyes beszéd, helyes cselekvés, helyes élet, helyes törekvés, helyes vizsgálódás, helyes elmélyedés
A jóga szútra szerint:
1. A jóga ott kezdődik, ahol észrevesszük, hogy elégedetlenek vagyunk és változtatni szeretnénk (Kriya Yoga – a cselekvés jógája) - DUKHA
2. El kezdjük keresni elégedetlenségünk okait - KLÉSHÁK
3. Szükségünk van egy célra, ami irányt mutat (és megkülönböztető tisztánlátást)
4. Szükségünk van a megfelelő eszközökre, hogy előrehaladjunk (Yama, Nyama, Asana, Pranayama)
A yoga sutra szerint szívünk ellenségei és szenvedésünk gyökerei a klésák.
klis: to suffer, to distress (szenvedes, nyomor, bánat)
Avidya, a nem tudás, nem jól tudás, minden gyökere. A többi klésha ebből alakul ki. vidya: tudás (a – tagadó szó)
Azt jelenti, hogy a dolgokat nem úgy látjuk, ahogy vannak. Rosszul érzékeljük, rosszul értelmezzük világunkat. A dolgok, amik nem állandóak, úgy tűnnek nekünk, mintha állandóak lennének. Pl: anyagi dolgok mint a testünk, tárgyak amikkel körülvesszük magunkat, vagy immateriális dolgok, mint a kapcsolataink vagy érzéseink. Avidya olyan, mintha folyton egy fátyol lenne a szemünk előtt. Ez a hibás szemlélet okozza a szenvedést és az elégedetlenséget.
Az élet paradox-ja, ellentmondása, hogy elkülönült, egyéni emberi lénynek érezzük magunkat, érzelmekkel, gondolatokkal és érzetekkel. Mintha mindez lenne becsomagolva egy bőr zsákba, ami elválaszt minket mindentől. Ezzel egyidőben intuitívan érezzük, hogy valahogy mégsem vagyunk elválasztva másoktól.
A jógában megtanuljuk megtapasztalni a be és kilégzés látszólagos elkülönülését azzal, hogy visszatérünk a légzéshez, amikor az elménk elkalandozik. Ezzel a gyakorlattal igazándiból megéljük ezt a paradoxot a test és az elme szintjén. Néha jön egy bevillanásunk a dolgok valódi természetéről, de legtöbbször amint az én és a mi sztorija visszatér, bezárkózunk a saját kis különálló világunkba és elveszítjük a rálátást arra, hogy minden egy. Avidya az is, hogy képtelenek vagyunk felismerni (elismerni), hogy minden változik és semmi sem állandó.
Asmita a hibás meglátásból, avidya-ból ered, ez az EGO érzés. Az elkülönült én képzete és a hozzá fűződő én, nekem, engem sztorik. Az ego önmagában nem egy rossz dolog. Nem megszüntetni akarjuk, csak a hatalmát csökkenteni. Az ego egy szükséges eszköz az életben maradáshoz. De pont ez a lényeg, hogy egy eszköz és nem az irányító. Például nagyon jól jön, amikor észreveteti veled a határokat egy üvöltő oroszlán és közted. Amellett, hogy megvéd segít működni a társadalomban – dolgozni, játszani, szeretni… . De ha az ego nincs lágyítva, gyengítve intelligenciával és könyörülettel, akkor egy egészségtelen ego aláássa a boldogságunkat és megértésünket.
Raga és dvesha: amint az ego áldozatává estünk és elhisszük, hogy különállóak vagyunk hamar megjelenik a következő klésha. Találunk dolgokat amiket szeretünk, ami kell nekünk, amiket akarunk és azonnal nagyon ragaszkodunk hozzájuk. Vagy éppen ennek az ellentéte dvesa, azaz az elutasítás, mindennel szemben ami számunkra kellemetlen. Természetes állapotunk, hogy ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretünk és elutasítjuk, azokat amiket kellemetlennek érzünk. De valójában mindkét állapot szenvedést okoz. Szenvedünk, mert azt érezzük, hogy sosem kapjuk meg pontosan azt amire vágytunk, vagy éppen dolgok amiket nem akarunk, folyton megtalálnak minket. Az álmaink, elvárásaink nem felelnek meg annak, ami történik.
Folyton vágyunk külső dolgokra és az hisszük, ha megkapjuk őket majd boldogabbak, szebbek, okosabbak leszünk. De valójában ezek a dolgok nem tudnak minket hosszútávon kielégíteni és boldoggá tenni. Sokszor amint beteljesül egy vágyunk, megkapunk valamit máris kell az újabb, a más. Folyton ezt a valami után futást és / vagy valami elől menekülést éljük.
Vedana: buddhista fogalom, magyarra úgy fordítanak hogy érzés, érzelem. Alatta azt értjük, hogy minden gondolatot, érzelmet egyből bekategorizálunk kellemetlen, kellemes vagy semleges kategóriába. A vedana tudatosítása nagyobb megértéshez vezet. Másokkal szemben is megértőbbek leszünk, hisz látjuk, hogy a cselekedete rengeteg előzményhez, kondicionált mintához van kötve és, hogy sokszor nem is tudna máshogy cselekedni tudatlanságában mind ahogy teszi. Rájövünk, hogy a hibáztatás felesleges. A tudatosság gyakorlásának fő célja, magja, hogy egy belsőbb kapcsolatba kerüljünk azzal, hogy milyen a kellemetlen és a kellemes érzés és hogy megtanuljunk tolerálni, elviselni nagyobb spektrumú érzéseket anélkül, hogy reagálnánk rájuk, hogy egyből reaktívak lennénk.
Buddha nagy figyelmet szentelt a vedana-nak, úgy emlegette, mint egy ajtó a szabadságba.
Az utolsó klésa, abhinivesha, haláltól való félelem, vagy a ragaszkodás, kapaszkodás az életbe, ellenállás a változásnak, ami biológiailag kódolva van bennünk. De valójában nem szó szerint kell venni. Abhinivésa alatt az én sztorijának az elengedését értjük. Azt, hogy ragaszkodsz a testi életedhez, a szeretteidhez, a dolgaidhoz. Ha belegondolsz, hogy mi történne, ha a következő pillanatban távoznál mennyire fájna, hogy nem látod újra a gyermekeidet, vagy akit szeretsz. Gondolj bele mekkora fájdalom van emögött. Szinte elviselhetetlen, ha az ember belegondol úgy igazán. Ezért nem is gondolunk bele. Mert nehéz felfogni és elviselni és főként elengedni.
A halál pillanatában már nem tudunk tovább kapaszkodni az énhez. De akkor miért is várunk a halálunk pillanatáig, hogy elengedjük az énről alkotott elképzelésünket, amikor minden pillanatban elengedhetnénk? Paradox módon azért, mert pont ezek az én, nekem, enyém sztorik tartanak minket távol a valóságtól, ezek adják a biztonság, állandóság illúzióját. Az illúziót, amiben a legtöbb ember minden nap él. Az első reakció, amikor felismered a mulandóságot legtöbbször ijesztő, félelmetes. De ezzel egyidőben valami fel is villan benned, mégpedig az, hogy képed leszel a dolgokat úgy látni, ahogy valójában vannak. Mégpedig mulandónak.
A jóga és meditáció gyakorlásunk egyik nagy feladata, célja ezt a fátylat eltávolítani. Mielőtt ezt eltávolítanánk, igazándiból csak a kisebb szakadásokon átjövő fényekkel vagyunk elfoglalva, hogy fenntartsunk egy boldognak tűnő állapotot. A gyakorlással eljutunk a kondicionált mintáinkon, szokásainkon és elkerülő manővereinken keresztül, a dolgok gyökeréig.
A szimptómái a klésák jelenlétének a következő érzelmek: düh, vágy, csalódás, mohóság, irigység, tétlenség.
A Kriya jóga képes a kleshákat gyengíteni (a 8 ágú út 2. pontja, a Nyamas utolsó 3 pontja).
Ha az elménknek határt szabunk, nem engedünk neki, nagyon hamar ellenkezést fogunk érezni, egyfajta súrlódást. Ez a súrlódás hőt termel bennünk, ez a tapas. Ez az energia segít testi és szellemi szinten, hogy blokkjainkat feloldjuk és ezáltal hozzásegít önmagunk mélyebb megismeréséhez. Így jobban észrevesszük saját szenvedésünket és többet meg tudhatunk róla. Ez a kriya yoga második része, a Svadhyaya, vagyis az önismeret. Ide tartozik a régi szövegek tanulmányozása és recitálása is.
A harmadik pont Ishvarapranidhana azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy létezik egy felsőbb hatalom, erő. Ez nagyon sok terhet le is vesz a vállunkról, mert ráébredünk, hogy munkánk eredménye nem csak a mi kezünkben van. Ráébredünk, hogy sohasem vagyunk egyedül. Meg kell újra tanulnunk kapcsolódni ezzel a felsőbb erővel, meg kell tanulnunk újra bízni és elengedni.
Az elme tisztaságát úgy érjük el, hogy rendszeresen, hosszú időn át gyakorlunk (Abhyasa, Tapas) és mellette elengedünk (ishvarapranidhana, nyitottak maradunk, kezdők elméje).
