Sallatha Sutta: A nyíl

Fordította: Kondor Szilvia (Micheal Stone angol fordításáról)

„Egy nem gyakorló ember kellemes érzéseket, fájdalmas érzéseket és semleges érzéseket tapasztal. Egy jól tanult gyakorló ugyancsak kellemes, fájdalmas és semleges érzéseket tapasztal. De akkor mi a különbség a jól tanult gyakorló és a nem gyakorló között?“

Ha valaki gyakorlás nélkül találkozik fájdalmas érzéssel, akkor aggódik, stresszel, menekülni szeretne, ideges lesz, zokog, kétségbeesik. Ő valójában két reakciót tapasztal: testi érzeteket és a mentális válaszreakciót. Olyan, mintha egy embert eltalálna egy nyíl, majd az első befúródás után eltalálná őt egy második nyíl is. Így ez az ember két nyíl okozta érzéseket és reakciókat fog tapasztalni. Hasonló, amikor nem gyakorol valaki: amikor találkozik egy (testi) fájdalommal, fájdalmas érzéssel elkezd aggódni, ügyetlenül reagál, zavart és kétségbeesett lesz.

Amint fájdalmat, kellemetlenséget érez egyből elutasítja, ellenáll neki, hárítja és nehezményezi. És amikor így tesz újra meg újra, az elme ezt mélyen elraktározza és ez lesz működésének alapja. Majd a fájdalom hatására, azért, hogy a fájdalmas érzést elnyomja, ne érezze, érzéki kielégítést keres. Miért? Mert ha valaki nem érti és nem gyakorol, nem ismerhet más kiutat a fájdalmas érzések elől kivéve, hogy az érzéki kielégülésbe és élvezetekbe menekül. Ha egy ember a boldogságot mindig a heves vágyak kielégítésében keresi, mélyen kialakul egy hajlam, hogy folyton kellemes érzésekre vágyakozzon, majd idővel ez válik meghatározóvá elméjében. Nem tudja, hogy teljesen természetes, hogy ezek az érzések megjelennek majd el is tűnnek. Nem tudja azt sem, hogy veszélyeket rejt a vágyódás a kedvtelésre, jutalmazásra és hogy mindez valójában kísérlet a menekülésre és, hogy mindez mélyen kapcsolódik azzal, hogy a kellemetlen érzéseket el szeretnénk kerülni. Aki mindezeket nem tudja, hajlamos arra, hogy a dolgokat nem úgy látja ahogy történnek és amilyenek valójában és mindez elméjének az alapjává válik. Amikor kellemes érzést, fájdalmas érzést vagy semleges érzést érez, csak részben érzi át őket mert az érzések fogva tartják. Az ilyen embert megbilincseli a születés, idős kor, halál, bánat, siránkozás, fájdalom, szomorúság és kétségbeesés. Kényszeresen benne ragad egy ismétlődő szenvedésben.

Ha egy jól-tanult diák találkozik fájdalmas érzéssel, ő nem fog drámain aggódni, sajnálkozni, siránkozni vagy nem fog kétségbeesni. Egy fajta érzést tapasztal, mint érzet, reakció nélkül. Olyan mintha eltalálna az első nyíl, de a második már nem. Az első nyíl megsebzi és lehet, hogy a második is eléri, de nem szúrja meg. Így ez az ember csak egy nyíltól fog érzeteket tapasztalni.

Ha fájdalom éri, nem áll ellen neki és nem neheztel. Ezáltal az ellenállás a fájdalmas érzések ellen nem válik az elme és a test alap szokásává. A fájdalom hatására nem követi kényszeresen az érzéki vágyait, sóvárgásait. És miért nem? Azért mert tudja, hogy jutalmazással nem tud elmenekülni a fájdalom elöl és mert tudja, hogy a jutalmazás nem hoz boldogságot. Amint ezt felismeri már is gyengül az az alapjában bennünk lévő hajlam, hogy mindig kellemes érzésekre vágyakozzunk. És ez a kényszer mélyen csökken testben és elmében egyaránt. Felismeri, hogy az érzések jönnek és mennek, hogy az érzetek és a gondolatok mulandóak, felismeri a veszélyét a kényszeres vágyakozásból való cselekvésnek. Ez az amikor már nem vagy megbilincselve, megkötözve, leláncolva. „