Sokat foglalkoztat az elmúlt időben, hogy lehet lekapcsolni magunkat a folytonos stressz állapotból. Milyen érzés lehet "csak" 100%on dolgozni, létezni, tenni - venni ahelyett, hogy folyton 150%on pörögnénk?

Aerobik oktatóként volt egy pillanatom még régen. Emlékszem, hogy idősebb kolléganőmmel beszélgettem az öltözőben. Ránéztem és egy pillanat alatt ráéreztem, hogy ez nem egészséges, amit csinálunk. Hogy én nem akarok 50 évesen is folyton felpörögve ugrálni. Ez volt a végleges pont, amikor lezártam fitnesztermi múltam és elköszöntem ettől az életformától (amúgy valóban azóta sem hívott vissza).

A legtöbben annyira felfokozott tempóban élnek a sok aktivitás, stressz, folytonos agyalás, aggódás és félelem miatt, hogy fel sem tűnik nekik! Még pihenéskor is megy a tv vagy nyomkodja a telefont. Folytonos ingerhatás, ami kb állandóan stimulálja az idegrendszer szimpatikus részét. Azt ami állandó készenlétben tart minket. Így a pihenés sem valódi pihenés. Sokan azt érzik pihenésnek amikor a 180%ról épp lemennek 120%ra és csodálkoznak, hogy nem tudnak aludni, kikapcsolni, regenerálódni. Nincs meg az egyensúly az aktivitás és passzívitás között.

És pont ezt éreztem anno abban a pillanatban. Egész nap feszülünk este pedig elmegyek a hangos aerobik terembe ugrálni. Lehet, hogy a fizikai testem lefàrad de, hogy tud így bekapcsolni a pihenésért felelős paraszimpatikus idegrendszer? Sehogy... Így lett a jóga aktívabb formája még inkább életem része. És ma már azt is érzem, hogy ez is csak egy lépcsőfok, ami közelebb visz az egyensúlyhoz.

Én azóta is oldom a sok lerakódott feszültséget az izmaimból kisebb nagyobb sikerrel (sokszor azt érzem, hogy a 10 évvel ezelőtti életmódom bebetonozta a vállam, trapezeusom) 😄. Mostanra értettem meg, hogy a feszültség oldás kulcsa mélyebben rejlik. A finom mozdulatokban, a gyengéd érintésben. Munka a vagus ideggel, a paraszimpatikus idegrendszerrel, a resztoratív jógával. A semmit tevés megengedése, sétak a természetben, az elengedés és nem-et mondás művészete, saját határaink megismerése, a gondolataink és érzéseink tudatosítása, tudatalatti hitrendszereink kioldása a következő lépés.

Nekem egy élet feladat megtanulnom, hogy a kevesebb több! És ugyancsak egy életfeladatnak érzem, hogy eljussak egy egészséges, nyugott élet tempóhoz, ami nem betegít meg és nem használja el az energiáimat.

Szóval szuper dolog az aktivitás, de... :)

Szép napot! Szilvi