A Hyperton-X egy kineziológiai irányzat a stressz csökkentésére és a test-szellem harmonizálására. A név az izmok hypertóniájára utal és szó szerint annyit jelent: „Feszültség ki”.

„Keep it simple and be yourself” (Frank Mahony)

A Hyperton-X módszert Frank Mahony (1932-1995) fejlesztette ki a 80-as években. Mahony korának egyik legelismertebb kineziológusának számított világszerte. Azzal a céllal alkotta meg módszerét, hogy bárki, nagyobb orvosi háttértudás nélkül is biztonságosan tudjon mozgásszervi panaszokat, izomgyengeséget és korlátozott mozgást kezelni. Mahony egy súlyos bob baleset után, a sokrétű terápiák ellenére is hosszú ideig erős fájdalmakkal élt. Végül a Touch for Health módszerrel sikerült javítania állapotán, majd a saját maga által kifejlesztett Hyperton- X technikával pedig teljesen panaszmentes lett.

Kineziológiai pályájának elején Paul Dennisonnal dolgozott együtt. Tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozott és nagyon hamar elkezdte vizsgálni náluk, hogy milyen hatással vannak a hypertón izmok a test-szellem integrációjára. Neves kiropraktikerek (DeJarnette, Duarte, Simmons, Buddingh) segítségével megismerte a sakro-okzipitál-technikat (SOT) és rájött, hogy mennyire fontos szerepe van a cerebrospinális folyadék szabad áramlásának a fizikai, pszichikai és hormonális rendszerek egészséges működésében. Erre alapozva tudatosan kifejlesztette a zseniális módszerét, amelyben beazonosítja majd korrigálja azokat a hypertón izmokat, amik a keresztcsonttal és a nyakszirtcsonttal (occiput) vannak kapcsolatban: Megszületett a HT-X!

Frank Mahony felfogása szerint egy hypertóniás izom, egy izom, ami erősen védett (overprotective) állapotban van. Jellemző rá a korlátozott mozgástér és / vagy fájdalom és / vagy gyengeség. Az izmok orsósejtjei folyamatosan információkat küldenek a kisagynak az izmokban történő változásokról. Ha ezek az információk bizonyos időkereten belül nem érkeznek meg, akkor a kisagy védekezőállásba kapcsol és az izom hyperton lesz. Korlátozott lesz a mozgástere, de fájdalom érzet és / vagy izomgyengeség is jelentkezhet. Más izmoknak kell átvenniük a megfeszült izom munkáját. Egy HT-X korrekcióval újra szinkronizáljuk az ingerület érzékelő sejteket. Ez is az oka, amiért a HT-X módszer nagyon hatásos a rehabilitációban és a versenysportban.

Miért lesz egy izom hypertón? Többek között az egyoldalú terhelés, a túlterhelés, de akár egy fizikai vagy pszichikai trauma miatt is.

Ha egy izom hypertón, a szervezet elektromos rendszerére is kihatással van. Az információ átadásnál folyamatosan lesz egy háttérzörej (neurostatika), ami az AIP-be (Általános integrációs pont / központ) beérkező jeleket megzavarja. Az agy így már nem lesz képes, a beérkezőérzékszervi információkat (hallás, látás, szaglás, ízlelés, tapintás ...) egyszerre feldolgozni.

Egy egyszerű példa:

Diktálás: A gyerek nem tud koncentrálni, hibázik, vagy túl lassú, nem tudja követni, vagy rosszul érti.

Miért? Az AIP- t egy vagy több hypertón izom bezavarja, és a hallás, látás és írás nem megy egyszerre, hanem csak egymás után. A feladatot a gyerek, vagy csak nagy stresszel tudja megoldani vagy egyáltalán nem tudja megoldani.

A problémára megoldás a HT-X korrekció. Sokszor egyetlen egy izom korrekciója elég ahhoz, hogy tartósan növeljük a teljesítményt.

Hogyan zajlik egy HT-X korrekció?

Egy indikátor izom (jelző izom) segítségével, az akupresszúrás alarmpontokat használva beazonosítunk egy vagy több hypertón „zavaró” izmot és prioritás szerint korrigáljuk őket.

A korrekciónál a teszt izmot maximális nyújtásba hozzuk, miközben az indikátor izmot teszteljük (gyenge vagy erős jelzést fog adni). Ha a tesztizom hypertón (gyenge jelzésnél), akkor nyújtott állapotban tartjuk majd 5-8 mp-ig kilégzés közben, izometrikusan összehúzzuk (ellenállásra megfeszítjük, nyomjuk). Az ellazítás után a Tesztelő tovább nyújtja az izmot. Ezt ismételjük 3x. Ezután az indikátor izomnak erősnek kellene lennie. Ha nem, akkor ki kell deríteni az okát, miért nem. Lehet, hogy egy életeseményt vagy egy elraktározott érzelmet kell még megkeresni. A stresszoldásra több HT-X technika is használható.

Hyperton-X az élet minden területére pozitív hatással van, ezért is nevezte Frank Mahony 

TELJES TEST-SZELLEM INTEGRÁCIÓNAK

Fontos felhasználási területek:

Fájdalmak és sérülések, motorikus koordinációs zavarok, audió-vizuális érzékelés, koncentrálás, olvasási és írási nehézségek, átlagalatti számolási képesség, gyenge memória, túlzott ingerlékenység, gyors fáradékonyság olvasásnál, gyaloglásnál vagy futásnál, alacsony önértékelés, stressz, szín és élelmiszer érzékenység, állkapocs ízületi gondok, hormonális zavarok…

Mi köze van a popsinak az iskolai sikerekhez?

Frank Mahony felismerte, hogy a test-szellem integráció közvetlen kapcsolatban áll az egyensúlyszenzorokkal a fenéken és a felsőcombon. Ugyanakkor egy egyértelmű összefüggés van a szenzorok és a lapockaizmok között is. Mindegyikünk ismer gyerekeket, akik nem tudnak nyugodtan ülve maradni, folyton leejtenek valamit, lecsúsznak a székről, nem tudnak koncentrálni, a feladatukat nem végzik el időben vagy fejben máshol járnak. A nem megfelelően működő fenéknyomásszenzorok hátrányosan befolyásolják a tanuláshoz szükséges szenzorikus információk feldolgozását. A gyerek azért mozog a széken összevissza, mert a teste olyan pozíciót keres, amiben a hiányt ellensúlyozni tudja, hogy az optimális, harmonikus állapotot fenntartsa.

Ha a fenéknyomásérzékelőket a HT-X „Alarmpontprioritás rendszerrel” korrigáljuk, akkor rendszeresen jönnek ki izmok a lapocka területén, főként a teres major (nagy görgető izom).

Fordította: Kondor Szilvia

Eredeti újságcikk: IMPULS Nr. 31/2014, Hyperton-X: Eine der ersten anerkannten kinesiologischen Methoden stellt sich vor, Mag. Elisabeth Pawel