Saját magamon tapasztaltam, hogy mekkora változást hozott az életembe, amikor elkezdtem anno otthon reggel munka előtt rendszeresen gyakorolni. Nem az a lényeg, hogy minden nap másfél órat gyakorolj.
jóga(17) Úton befelé(16) személyes történet(7) érzelmek(7) jógázz minden nap(6) szeretet(5) meditáció(5) Egészség(4) jóga filozófia(4) akadály a jóga úton(4) ashtanga(3) ölelés(3) tudatos jelenlét(3) kineziológia(2) Videó(1) asana iskola(1) hála(1) adjustment(1) jóganap(1) elcsendesedés(1) légzés(1)
Manapság mindig azt hallod, hogy élj a mának. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy az élvezeteket hajszolják. Azt hiszik a boldogság kívülröl jön. Folyton hajtja őket egy belső feszültség, hogy menni kell, utazni kell, új dolgokat kell kipróbálni, különben úgy érzik lemaradnak, kimaradnak valamiből. Igazándiból ezzel már sokszor nem is a mának élnek, hanem a jövőnek. Mikor ott a pillanat már sokszor át sem érzik, hanem tervezik a következö eseményt. Ha jobban belegondolunk, inkább a MOSTba kellene megérkeznünk.
Te, hogy tekintesz a sérüléseidre gyakorlásod során?
Abban a pillanatban, amikor megszületünk, megszületik velünk együtt egy hiány érzet is, amit egész életünk alatt próbálunk eltüntetni, elrejteni, nem észrevenni, folyamatosan kielég
"Tat Pratishedartham Ekatatva Abhyasaha" (Patanjali, jóga szútra 1.32)
Aki elindul a jóga, vagy egyéb spirituális úton hamar szembe találkozhat a citta vikshepákkal, azaz azokkal a zavaró tényezőkkel, elterelődésekkel, amik elménk koncentrációját szétszórják és megakadályozzák, hogy befelé tudjunk figyelni.
Még gyermekeim születése előtt ràszoktam a szinte mindennapos jógázásra. Így utólag, akkoriban nagyon könnyü dolgom volt.
Valahogy így képzelem el magunkat embereket is, mint ez a hóval beborított faág. Születésünk pillanatától kezdve, amint valami sérelem, bántás ér bennünket, egyből védőréteget húzunk magunk köré. Azt hisszük, így legközelebb nem tudnak minket bántani. A védőréteggel nincs semmi baj addig, amíg észrevesszük és utána újra lebontjuk. Azaz a sérelem után megbocsájtunk, elengedünk, újra nyitunk és szeretünk. Viszont ha ez elmarad, akkor az évek alatt egyre csak vastagszik, rétegződik a páncélunk és évtizedek múlva már csak azt vesszük észre, hogy eltünt maga a faág.
Nekem inkább az utolsó. A jobb csuklóm lassan 15 éve, hogy "elromlott". Mikor elkezdtem jógázni még a fekvőtámaszt sem tudtam tenyéren megcsinálni (sokáig ökölben gyakoroltam). Aztán az évek során hol tudtam terhelni, hol nem. Így kialakult a fejemben is egy védő mechanizmus, ami folyton óvna attól, hogy terheljem a csuklóm. Most már ez inkább hátrány, mivel a csuklóm egyre "jobb" és már nem kellene úgy félnem a terheléstől. Ezért nekem ez a póz ma mindenképpen egy nagy lépés! Nem is fizikailag, hanem a fejemben!
Miért van az, hogy egy intenzív jóga óra után (annak ellenére, hogy hagyunk elég időt az óra végén levezetésnek) erős érzelmi reakcióid lehetnek, esetleg feszültséget, frusztrációt érzel pár napig?
